Tetőt Építek

A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. szakmai blogja

Figyelemre méltó tetők a nagyvilágból

1_4.jpgHa egy házikó megrajzolására kérünk egy kisgyereket, általában a saját tapasztalatainak és a lakókörnyezetében látottaknak megfelelően kezd bele. Ajtót, ablakokat, kéményt és egy jellegzetes, háromszög alakú tetőt skiccel a papírra. Igaz, ezekben a rajzokban tornyok, kupolák, színes, díszes cserepek vagy lapos tetők nem jelennek meg, de szerencsére a valóság ennél sokkal izgalmasabb formákat rejt magában. A tető legfontosabb funkciója a védelem, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet praktikus és stílusos egyszerre. Mi is lehetne erre nagyobb bizonyíték, mint a nagyvilágban fellelhető épületek sokszínűsége!

A vak építész 

Az Istenanya oltalma Templom – vagy ismertebb nevén Boldog Vazul-székesegyház – Moszkva Vörös terének összetéveszthetetlen gyöngyszeme, egyik legjelentősebb és legismertebb építészeti emléke. A Főtemplom és az azt körülvevő 8 kisebb templom gazdagon díszített vöröstégla tornyokból áll. A Székesegyház legegyedülállóbb része a tetőszerkezet, melyet a tornyokon elhelyezkedő hagymakupolák tesznek különlegessé. Ég felé törekvő kúpjaik a tűz lángjait szimbolizálják. Eredetileg a kupolák ónból készültek és aranyozottak voltak, majd később megkapták a többszínű megjelenést, köszönhetően a több száz különböző fémlemeznek, amelyeket a kívánt minták létrehozására készítettek. A templom gazdag történelemmel rendelkezik, építése 1555-1561-ig nyúlik vissza, de azóta többször átépítették és rekonstruálták. A Székesegyház Rettegett Iván orosz cár parancsára épült, aki a legenda szerint megvakíttatta a templom vezető építészét, hogy soha többet ne tudjon ilyen remekművet alkotni. A Boldog Vazul-székesegyház az UNESCO Világörökség tagja. 6_4.jpg

Egy torony nem elég 

135 díszes torony több, mint 1800 szobor és 96 vízcső. A tornyok többsége 17 méter magas, legmagasabb pontja 108 méter, tetején egy 4 méter magas Mária-szoborral. Ez az építmény a Milánói dóm, amely akár 40 000 ember befogadására is alkalmas. A székesegyház építése 1386-ban kezdődött, de a homlokzatot és a díszeket csak a 19. században fejezték be. A pillérsorok öt hosszanti és három kereszthajóra osztják. A főhajó kétszer olyan széles, mint az oldalsók. 

Egyedülálló hangulata hamar magával ragadja a turistákat. Nem történt ez másként Mark Twain íróval sem, aki olyan gyönyörűnek találta az építményt, hogy említést tett róla a Jámbor lelkek külföldön című művének 18. fejezetében.  5_3.jpg

A pálma nem csak olajnak kiváló 

A múltban Pagaruyung volt az ősi minangkabau uralkodók székhelye Szumátrában, ma azonban ez az épület csupán egy rendkívül élethű másolata az eredetinek. A Pagaruyung, arumah gadang nevű hagyományos népi stílusban épült, ezzel nagy tiszteletet tulajdonítva egy nyugat-szumátrai etnikai csoport, a Minangkabau hagyományainak. A tető 26 tonna fekete pálma szálakból készült, és jellegzetes – gonjong – íves, függőleges sarkokból áll. A természetes, ökológiai anyag használata igaz látványos, de fokozottan tűzveszélyessé teszi az épületeket, melyeket emiatt eddig háromszor, legutóbb 2007-ben kellett teljesen újraépíteni. 7_1.jpg

Zöld házak 

Ezek láttán a gyönyörű képek láttán biztos Ön sem gondolná, hogy a végtelen zöld terület házakat rejt. Ha közelebbről megnézzük, láthatjuk, hogy a házak tetejét tőzeg, ágak, kéreg, fű vagy növények lerakódása borítja, melynek hatására teljesen összeolvadnak a környezettel. A zöld ház azonban nem a modern kor találmánya. Különösen Izlandon és a Skandináv országokban népszerűek. Habár a tökéletes vízszigetelést nagy erőbefektetéssel lehet csak megoldani, az épületeknek számos pozitív hatása is van. Kiváló oxigéntermelők, elnyelik a levegőből származó szennyeződéseket és kiválóan hangszigetelnek. Na meg persze csodásan néznek ki a turisták fényképein. 3_5.jpg

Tetőrapszódia 

Az igazán különleges tetőszerkezetek listájának kihagyhatatlan szereplője a Sydnyben található Operaház, ami méltóképpen lett az UNESCO világörökség része. Ez az egyedülálló, héj alakú boltozattal rendelkező tető, az egész világon elismert építészeti munka lett, fellendítve ezzel a szakma népszerűségét. A tető 25 tonna, 2 194 db betonrészből áll, melyeket 350 km hosszú acélköteggel rögzítettek. A betont öntisztító üvegezett és matt csempék fedik. Joern Utzon kultikus munkáját 1973-ban adták át, és azóta turisták ezrei járnak csodájára a világ minden pontjáról.2_4.jpg

Itt nem szerencsés, ha félsz a magasban 

A Marina Bay Sands Hotel 20 hektáros területe a világ legnagyobb konzolbirodalma. A Hotel három toronyból áll, melyeket a tetején elhelyezkedő, 340 méter hosszú, 40 méter széles, nyitott terasz köt össze. Kapacitása 3 900 fő. Itt található a 150 méter hosszú „végtelen” hotel medence is, melynek lekerekedő pereme olyan optikai csalódást kelt, mintha a végére érve, a vízzel együtt lezuhanhatnánk a mélybe. A Marina Bay Sands ezen kívül 2560 szobával, konferencia termekkel, kaszinókkal, éttermekkel, játékbirodalommal és társalgókkal rendelkezik.10.jpg

Mozart: Jóban-rosszban, egészségben-betegségben 

A bécsi Szent István-székesegyház méltán lett Ausztria egyik leghíresebb nevezetessége. Eredeti tetőszerkezete 230 000 db üvegezett csempéből állt, melyet a Habsburgok jelképe és 2 000 m3 fa mozaikréteg díszített. Wolfgang Amadeus Mozart 1782-ben, még ezen eredeti tetőszerkezet alatt vette feleségül Constanze Webert, majd később, 1945-ben egy tűzvész elpusztította a díszes tetőt. 1950-ben az eredeti mására felújították az épületet, amely jelenleg 10 különböző színből készült acélrészből áll, északi oldalán Ausztria és Bécs címerével.9.jpg

A nagy piros áramkör 

Ha Ön autószerelő, biztos hallott már az Egyesült Arab Emírségekben található Ferrari World Abu Dhabiról, a márka rajongóinak élményvilágáról. A park érdekes mintájú, elképesztő nagyságú tetőszerkezete 14 hónapon át készült, 200 000 m2-es alumínium panellemezek felhasználásával. Az itt látható márkalogó 65 méteres hosszával és 3 000 m2-es területével az egyik legnagyobb a világon. A gondosan megválasztott, Kalzip néven ismert hullámos alumíniumlemez ellenáll az UV sugaraknak, a szennyeződésnek és a tengerből származó sónak is.

Az Olimpia fészek 

A Pekingi Nemzeti Stadion építésénél nagy figyelmet szenteltek a tetőszerkezetnek, ami így egy igazán egyedülálló látványvilágot kapott. A 45 ezer tonna, beton- és acélszerkezet különleges madárfészek alakot kölcsönöz a stadionnak. A tetőt speciális, ETFE (etilén-tetrafluoretilén) néven ismert átlátszó anyaggal vonták be, mely nemcsak nagyon könnyű, de jó hangszigetelő tulajdonságokkal is rendelkezik. A 330*220 m-es tetőt egy visszahúzható fedéllel szerelték fel, mellyel rossz idő esetén, azonnal zárttá alakítható a stadion.4_3.jpg

A levél árnyékában 

Ez a különleges pálmafalevél-alakú épület Braziliában található. A szerkezet rugalmas eukaliptuszfából készült, és egy olyan csapadékelvezető rendszerrel rendelkezik, amely közvetlenül a házba juttatja az esővizet, amit később számos dologra újra fel tudnak használni. 

A csodálatos Gaudi

Az egyik legismertebb spanyol építész, Antonio Gaudi, egyedülálló és kreatív munkásságát számos olyan figyelemre méltó épület példázza, mint a Sagrada Familia. Most azonban a varázslatos, mesebeli világot megidéző Casa Batllóról ejtünk pár szót. A Barcelona központjában található, sárkányra vagy dinoszauruszra emlékeztető ház 90 évvel Gaudi halála után is tömegével vonzza a turistákat. 

Nem kevesebb figyelem övezi a Casa Mila épületét sem, ami hullámos frontjaival, egyenes vonalvezetésével és nyitott szerkezetével az UNESCO világörökség része lett. A tető egy nagyon egyedülálló eleme az épületnek, szobrokkal, tornyokkal, lépcsőkkel tarkítva. Ezen elemek némelyike ​​üvegkerámiából készült, másokat vastag vakolat borít. A hullámos korlátok és a tetőburkolatok megfelelnek a homlokzat alakjának. A Casa Mila, a 20. század egyik legjelentősebb épülete, ezért tetőtere szabadon látogatható a turisták számára.8_1.jpg

Jó munkához idő kell 

A felsorolt káprázatos tetőszerkezeteket látva kijelenthetjük: az emberi kreativitás tényleg határtalan. Cikkünkben a végtelenségig tudnánk sorolni a csodásabbnál csodásabb épületeket, melyek kinézete igaz különböző, egy dolog mégis közös bennük. Mind szakszerű és időigényes tervezési munka gyümölcsei. Tehát, ha éppen most vágna bele az építkezésbe, ne siessen. Élvezze ki a formatervezés és megalkotás folyamatait, és bátran merjen nagyot és különlegesen álmodni!

A bejegyzés trackback címe:

https://tetotepitek.blog.hu/api/trackback/id/tr4414759884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tetőt Építek

Minden amit a tetőépítésről tudni érdemes!

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása